Oldalak

2013. május 3., péntek

Utólag


mutatok Nektek két nyuszit. Ők is Húsvétra készültek egy kedves régi gimnáziumi osztálytársam gyerkőceinek.


Amikor pocakos voltam úgy terveztem, hogy elég gyorsan, már kora tavasszal újra varrok majd... Na, ez nem így lett. Most érzem azt, hogy talán újra elkezdek apránként dolgozgatni.


2013. március 4., hétfő

Nyuszik


Lassan közeledik a Húsvét, így nyuszikák készítésébe fogtam a múlt héten. Ők az első waldorf jellegű babácskáim Bors születése óta.
Öröm újra varrogatni. Igaz nehezített pálya, mert Bors este vesz igénybe leginkább, amikor varrni szoktam annak idején. Éjjeli bagoly a lelkem, akárcsak az Apukája és Anyukája.


A nyuszkók mellett egy öltöztetős babával is foglalatoskodom. A napokban Őt is bemutatom Nektek. :)



2013. február 23., szombat

Picurnak

szerettem volna valami személyeset is adni.
Ő az a csoda szülésznő, aki mindhárom gyermekem születésénél segítségünkre volt.



Így készült ez a nuno nemez kendő.
Hernyóselyem és ausztrál merinó szalaggyapjú felhasználásával.






2013. február 21., csütörtök

Szeretettel várunk!


2013. február 12., kedd

Eljött

az Új esztendő, s vele együtt megérkezett hozzánk Bors baba. :)


Bizony nagycsaládosok lettünk. :)
Csodálatos érzés egy ilyen finom kis puha, illatos baba. Szinte már el is felejtettem, hogy milyen, pedig Bodza még csak 3 éves és Boróka is csak 5.

A január babázással telt, s közben készült egy babatakaró a kis csöpp számára.



80x75 centis
Barka mosó masából készült
a mintát innen néztem: http://szinreszin.blogspot.hu/2012/04/nagyon-szeretek-takarot-horgolni.html





2012. december 24., hétfő

Boldog Karácsonyt!



2012. december 15., szombat

Hóvirág és Angi babái


Két lánykához kerülnek ezek a babusok.
Angi már igazi nagylány, s az Ő babája leheletnyivel magasabb is lett. Nézzétek milyen gondoskodva, óvón öleli a kisebbet. :)

Különösen a szívemhez nőttek a készítés során. Úgy néz ki, hogy Ők az utolsó öltöztetős babák most egy darabig. Hiszen már a 39. hétben járunk a kicsi Borssal a szívem alatt. :)










Hóvirág babája 2 ruhát kapott az Anyuka, Kata kérésére.


Mindkét baba nagyon szeret kávét darálni. Szorgos kis háziasszonykák az én nagy örömömre. :)













2012. december 4., kedd

2012. december 1., szombat